Épp most álltam fel az asztaltól, és úgy gondoltam rögtön közzé is kell tennem amit ettem, mert ezt muszáj másoknak is megkóstolniuk. Én viszonylag kis adagot főztem, de persze egy nagyobb tűzálló tálban a dupláját is el lehet készíteni.

Hozzávalók:

25 dkg csirkemellfilé

20 dkg mirelit brokkolirózsa

10 dkg vaj vagy margarin

3 evőkanál liszt

2 dl tej

2 dl főzőtejszín

bors

szerecsendió

2 gerezd fokhagyma

10 dkg sajt

A csirkemellet vékony szeletekre vágjuk, sózzuk, borsozzuk és a margarin felén nagy lángon hirtelen megsütjük. Közben a brokkolirózsákat fagyott állapotban forró sós vízben megfőzzük. Amíg átsülnek a húsok addig a brokkoli is félpuhára fő, ez kb. 10 perc. Ezután kivajazott tűzálló tálba tesszük a csirkeszeleteket, rá a brokkolit és rászeljük a nyers fokhagymát:

P1210133.jpg

A serpenyőbe amiben a hús sült beletesszük a margarin másik felét és ha megolvadt rákanalazzuk a lisztet és csomómentesen elkeverjük. Ehhez adagoljuk apránként a tejet és a tejszínt amíg krémes mártást nem kapunk, vagyis besamelt főzünk. Sóval, borssal fűszerezzük a mártást, de mivel a serpenyőben előzőleg a csirkehús sült, így már az is ad neki egy pikáns ízt.

P1210134.jpg

Végül egy pár csipet szerecsendióval is fűszerezzük. A forró mártást a brokkolis csirkemellre öntjük:

P1210135.jpg

Ráreszeljük a sajtot is, és betoljuk az előmelegített sütőbe.

P1210136.jpg

Én kb. 20 perc múlva kivettem a sütőből, amikor a sajt már szépen megsült a tetején.

P1210138.jpg

Krumplipürét készítettem, és azzal tálaltam.

P1210139.jpg

Ananászlé koronázza meg ezt az ételt. Jó étvágyat!

P1210151.jpg

Megosztom Facebookon!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Tumblren!

Forrás: kockasterito

Adatvédelmi szabályzat